, , , ,

Az "exit" kuloár

Sámoní, Csámoní, Csámonix, Csámonííí, Csámoniksz, esetleg Csáámoníx probálgattam tökéletesíteni a kiejtésemet, miközben a milánói autópályát elhagyva Courmayerbe érkeztünk. Ágilledömidi, Ágillledumidi, Ágiedőőmidi, Ágidömidi esetleg Ágílyedümidi? Ez lesz a jó igen Ágíllyedömidi! Megvan így fogom mondani a liftnél!

Dél körül érkeztünk meg Chamonixba, a szokásos parkolóba gurultunk. Mivel felhős, rossz idő volt így nem rohantunk fel – bár ez volt a terv, hanem szétnéztünk picit a városban, majd 15 óra körül már a teljes pack-al álltunk a Midi lift pénztáránál. Zoli természetesen hozta az idei retit, abba pakolta a több napi vízkészletét, lavinakalácsokat.
Csússz tovább »

,

A Tátra-csúcs (Veľká Vysoká – 2560m)

Ez az április végi hétvége, már 2 hónappal előre be volt vésve a naptárunkba. Sajnos a hegy nem fogadott minket – elromlott az idő, így módosítottuk a tervet és a Tátrába mentünk. A 3 napot kettőre faragtuk le, és első napra mindjárt be is lőttük a múltkori csúcsot, most megmásszuk!

Későn keltünk 7-kor, pedig tudtuk, megtanultuk, hogy ilyenkor már nagyon korán fel kell kelni, ha csúcsra akar érni az ember, mielőtt lefolyna alóla a hegy. Meleg volt, főleg a keleti, déli oldalak, már délelőtt is igen mélyen átkásásdotak. Sokat tanakodtunk, hogy változtassunk-e a célon, de végül kitartottunk, most megmásszuk a Tátra-csúcsot!
Csússz tovább »

Ulti körben esett szó a másnapra szerveződő Kékes-freeride-ról. Zsolti barátunk utoljára akkor állt deszkára, mikor 8 évvel ezelőtt Döméékkel csúsztunk Chopok északon, így kapva kapott az alkalmon és csatlakozott. A snowbordozás is olyan, mint a bicajozás – nem lehet elfelejteni.

Ha a szabadidő meg/le/átszervezéséről van szó Zoli a legmenőbb, de őt is meglepődött, mikor hallotta, hogy az életmódváltást és munkahelyelhagyást tervező Zsolti szabadságán küldött sms-t jó pár éve, miszerint távoli, keleti vidéken elkapta a Dengue-lázat és így nem tud hazajönni … még egy hónapig. Szívesen kezdtük volna a mobil nyomkodását.

Csússz tovább »

, ,

Magával ragad avagy van egy pillanat, ahonnan már nincs megállás? Tudod irányítani az eseményeket és minden úgy alakul, ahogy eltervezted? Az ösztöneidre hallgatsz, vagy az érzelmek felülkerekednek?

Bizonyára sokan sokszor végiggondoltuk, milyen lehet, mikor közel kerülünk Hozzá… Nézegettük a megfelelő újságok fejezeteit, olvasgattuk a könyveket, titkon még a titkos pozíciókat is kipróbáltuk. Aztán egyszer csak a régi jó ismerős IGEN-t mond és kiviszünk egy napot, hogy az elképzelésünk valóra váltsuk. Hosszú évek óta jól ismerjük egymást, sokszor találkoztunk, a lelki összhang is meg van közöttünk, de testi kapcsolatba még sosem kerültünk. Talán ezért is furcsa ez az egész, mert hiába a romantikus magas-tátrai környezet, mégis egy pár óra után érezzük, hogy talán nem kéne belemenni egy ilyen játékba.
Csússz tovább »

, , ,

Ati a hágóban

Na? Mi? Á, nem kell este kimenni…Miskolcról. ¼ 6? Jó, fél. Cuccokat tedd be, ki nem szállok ilyen hidegbe. Jú, itt minden köd, meg az egész tiszta gödör. ….60? Hm??? A parkolás, ja cetliről kedvesen, mosolygósan felolvasva a Grand Hotel (ahol mindig alszunk) mögött, de van még előtte egy öt. Ja. Jó. Ati siess, veszem a jegyet, szerelés, öltözés a liftben, ami Hrebjonok.
Csússz tovább »

, ,

Zoli és Mária

A hegymászás hajnali sport ezt már sokszor megtanultuk a csapattal. Legutóbb akkor szenvedtem miatta, amikor a Lomnici-csúcsra nem sikerült 2-kor elindulni és a másfél órás csúszásunk azt jelentette, hogy ezen a gyönyörű csúcson még nem jártam. Felvonóval kispolgári lenne.

A reggeli vizsgáimra bandukolva mindig a eszembe jutott, hogy „Körúti hajnal szörnyű fény ez”. De most ezen a húsvét hétfőn nem volt egyáltalán szörnyű a hajnal. A fényt a telihold adta, a körúti feelinget pedig az a több, mint 100 mászó aki aznap elindult a Gran Paradiso felé. A Vittoria Emanuelle II házban furán nézetek rám, amikor 5-re kértem a reggelit, és érdekes módon 5:30kor egyedüliként léptem ki a házból.
Csússz tovább »

A 3. nap nehezen összeállt terve után a 4. napi program összeállítása sem jelentett feloldozást. Szerencsére előző este Zoli lekéste a vonatot Zermattban, így már csak Saas Fee lehetett a kiindulási pont. Az idő bizonytalan ill. biztos rossz, fáradtak vagyunk, lentről indulunk, késő is feküdtünk, a felvonó leghamarabb 8.30-kor indul fel…ráadásul „az elkészült anyagok minősége nem megfelelő”.

Csússz tovább »

, , ,

Hosszú, gyaloglás végig a gleccseren

Szóval a pék bunkerjában ébredtünk a 3. napon, így bőséges reggelinket Saas-Fee főutcáján fogyaszthattuk el. Tervünk is volt már persze, ami nem kevés “Mit tudunk?” kérdés elhangzása után született meg, Zoli fejében. Átsízünk Zermattba az Adlerpass hágón keresztül. Nem ismertük a lesízés útvonalát, de tudtuk, hogy sokan használják, biztos lesznek nyomok is.

Nem egy kapkodós indulás volt, így felvonózás és egy kis traverzolás után fél 11-kor értünk el a Brittanihüttéhez, ami a túra kiindulás pontja volt. A háztól kb. 200 méter szintet síeltünk lefelé az Allalingletscherre, hogy onnan már fókázva érjük el a 3789 méter magas Adlerpass-t. A gleccser végig viszonylag lapos, de mindig akad benne egy utolsó kis pukli, ahol újra erőt lehet gyűjteni. 2 óra felé érkeztünk meg a hágóba, ahol rajtunk kívül egy helyi erő volt, aki étel, ital, kesztyű nélkül jött el kirándulni.
Csússz tovább »

, , ,

Aphubel 4206m - csúcsfotó

Mivel az 1. napon nem találtuk meg az Allalin alatt 3980 méteren lévő hágóban a Rimpfisch felé vezető ereszkedő pályát, így azt csak a Britannia hüttéből tudtuk volna megközelíteni, az Alphubelre pedig a Längflue házból indul az út. Mi pont a kettő között félúton, a 3440 méter magasan lévő Mittelallalin felvonóállomás faragott luxusbivak dísztermében töltöttük az éjszakát.

Végül az Alphubel mellett öntöttünk, így korán reggel, napfelkelte után rögtön lecsúsztunk a 2869 méteren lévő Längflue házhoz. Itt hátrahagytuk a retit és a felesleges cuccainkat, majd megindultunk, hogy legyűrjük a csúcsig előttünk álló 1337 méter szintkülönbséget.
Csússz tovább »

, , ,

A csúcsgerincen

Nos, igen mind az öten be fogunk férni az autóba és a felszerelés is, hangzott a biztatás péntek este még Pesten, majd szemerkélő esőben elkezdődött a kimerítő pakolás, úgy nyolc körül. 1200 km éjszakai autózás Saas Fee-ig pedig igazán semmiség, ha az „Alpok gyöngyszemé”-t körül ölelő 4000-esekre gondolunk. Természetesen az út nagyon hosszú volt és meglehetősen fárasztó, így kissé elcsigázva, de ragyogó napsütésben szálltunk ki szombaton a hegyi falu melletti parkolóban, valamivel reggel fél tíz után.

A hegyek látványa, hamar feledtette az éjszaka viszontagságait, így nem sokat teketóriáztunk, öltöztünk, nagy műgonddal összeállítottuk a „minimál felszerelést” és már szálltunk is fel az Alpin Expressre majd a Metro Alpinra, hogy elérjük a 3500-on lévő egyedülálló panorámát nyújtó Drehrestaurant Allanint és nem utolsó sorban a Metro Alpin felső felvonóházát, mely éjszakai szállásul szolgál majd (a csokoládéautomata mellett, szigorúan akklimatizációs céllal). Az étteremnél leültünk egy kávéra és persze, hogy összekovácsoljuk A tervet! Ez utóbbi kivételesen (!!) nem volt nehéz. Mivel már csak egy fél nap állt rendelkezésünkre és amúgy is a bemelegítés volt a cél kézenfekvőnek tűnt, hogy az Allalinhorn 4027-es csúcsára kapaszkodjunk fel, valamivel több mint 500 méter szintet leküzdve.
Csússz tovább »

, ,

strbsky-stit-csorba-csucs

Családtagjaink is részt vesznek sítúráinkban, akklimatizálódnak folyamatosan, így egyre korábban tudunk elindulni: 11-kor már bekuckóztunk Lacival a Grand Hotelbe – bárhol vagyunk mindig itt alszunk ugyanis. Vitorlázáshoz is sportos szél volt éjjel a Csorba-tónál, de tudtuk, hogy „lesz szél, de jó lesz”!

Reggel egy együtt ugrándozó mókus és szarka pár köszöntött minket– rögtön egy Szutyejev mesében éreztük magunkat, amit fokozott a Mlinica-völgy (Mlinická dolina) fenyveses, idilli hangulata. Egy jó óra csoszogás után az erdőt elhagyva a kép zorddá vált, fújt az erős, sarkvidéki szél, a hó csontkemény volt, még nyugodtan reggelizni sem tudtunk. A völgy végében lévő Csorbai-csúcsra (Strbsky stit – 2395m) készültünk és bár rossz idő miatt több alternatív időtöltést is kidolgoztunk fejben, nem nagyon beszéltünk ezekről, nem dolgoztuk ki részletesen „a B tervet” aznapra.
Csússz tovább »

, , ,

És jöhet a freeride

Na hol is nem jártunk még egyáltalán az Alpokban…? tettük fel a kérdést magunknak. A Silvretta csoportot már sokszor kinéztük, de leginkább a távolság miatt ez idáig nem jutottunk el oda. Mostanában – az érkező hírek hatására – sokat járt a fejemben, hogy hogyan is nézhet ki az amikor valahol 5-6 méternyi hó esik egy télen. Gondoltuk itt az alkalom utánajárni e kérdésnek.

Péntek esti indulással és egy schladmingi lakókocsis alvás közbeiktatásával 9 órakor már Partenenben voltunk. A felvonó árában benne van a busz is, ami átvisz a szellemvasútszerű alagúton, és őrült tempóval visz föl a Silvretta Stausee partjára 2000 méterre. Innen indul a sítúra. A Wiesbadener hüttébe (2443 m) vezető utat nem lehet eltéveszteni. A befagyott víztározón keresztül, motorosszán által kitaposott, oszlopokkal jelölt út visz fel a házba. A szint ugyan nem sok (400m), de viszonylag hosszú a táv, így kellett rá a jelzett 2,5 órás menetidő. 1 óra körül értünk a menedékházba, ahol nagyon gyorsan megkaptuk az első, majd második, később pedig a harmadik radlert is…
Csússz tovább »

, , , ,

Útban a hágóba, aminek nem tudjuk a nevét

Két napot töltöttünk a Magas-Tátrában az elmúlt hétvégén, s bár az eredeti tervet nem csináltuk végig – egészségügyi okok miatt – így is sikerült 3 hágót és egy csúcsot megmászni, megsíelni. A hóviszonyok egészen kiválóak, így mindenkit csak biztatni tudunk arra, hogy csatoljon és menjen, rengeteg érintetlen terep vár még arra, hogy összekarcolják a lelkes sítúrázok.

Szombaton reggel az első (8:30) siklóval mentünk fel Tarajkára, ahonnan a Nagy-Tarpataki-völgy felé vettük az irányt. 11-re elértük a Hosszú-tavi menedékházat (Zbojnicka Chata), ahol Zoli betegségére hivatkozva letáborozott, így Atival kettesben indultunk a Nem-tudjuk-a-nevét hágóba Nagy-Tarpataki-Zerge-horhosba, a Jávor-csúcs irányába. Jellemzően az egész völgy be volt már síelve, alig lehetett szűz hegyoldalakat látni. A hágóba egy szlovák csapattal érkeztünk fel, rövid barátkozás után, lecsúsztunk, hogy a jól megérdemelt kávénkat megfőzzük a völgy napos oldalán.
Csússz tovább »

, , ,

Tegnap a Magas-Tátrában jártunk, az Ótátrafüred – Téry ház – Téry-horhos – Zöld-tavi menedékház útvonalat jártuk be. A hóviszonyok nagyon jók voltak, már az alsó régióban is 40-50 cm hó van. A felsőbb régiókban még több, a hágó előtti részen kicsit soknak is éreztük, nem volt egyszerű a derékig érő hóban felmászni. A hágóból idén még nem síelt le senki – a menedékház üzemeltetői szerint!
Így idén mi nyitottuk a szerintünk legjobb sípályát a Magas-Tátrában!

Csússz tovább »

, , ,

Utam a csúcsra

A reggeli indulást 6-ra terveztük, de mivel az egész ház fél 6-kor kelt, így ez a terv hamar elillant. Atit megviselte a tegnapi napsütés, így ő nem vállalta a mászást. Mi legyen? Menjek egyedül? Igazából fel sem merült bennem, hogy ne menjek! Nem szeretek egyedül menni, de tudtam, hogy lesz még két parti az útban, így nem leszek teljesen magamra hagyva.

Ösztönzőleg hatott a helyzet, így gyorsan összekaptam magam és 7-kor, másodikként indultam el a menedékházból a beszállás felé. Előttem egy cseh páros volt, az egyikük hegyivezető, gondoltam nem is baj, ha lesz aki tapossa a nyomot felfelé. Volt még két osztrák páros akik utánam indultak, őket szerettem volna végig magam mögött tudni.
Csússz tovább »

, ,

A NiedersachsenhausMindenkinek megvannak a kedvenc síterepei: én imádom a Magas-Tátrát, Gabi – többek között – Gran Paradísot emlegeti, Zoli egyik kedvence Zermatt és vidéke (ahol ugye Laci még nem járt). Április utolsó hétvégéjén kiderült, hogy Laci egyik nagy kedvence a Sonnblick, Schareck vidéke, a kuloárok, a maguktól felfújódó lavinaballonos emlékek vidéke. Ezt a hétvégét már egy hónapja erre szántuk, Gabi nagy dealben volt a meló miatt, így nem jött, Zolit szikével tették karcsúbbá – így hát kettesben vágtunk neki a Scharecknak, ami ugye, isteni hely a Naturfreundehaus túristaház miatt is.
Csússz tovább »

A következő levél ment körbe a sítúrázók levelezőlistáján, aki tud segítsen:

Sziasztok!

Szeptemberben a Cho Oyu (8201 m, Himalája) megsíelésével próbálkozom. Szeretnék minél könnyebb szereléssel nekivágni.
Sajnos már csak 8 nap van az indulásig.
Az volna a kérdésem, van-e valakinek 160 cm körüli hosszúságú könnyű léce, lehetőleg Dynafit Speed kötéssel, amit jószívvel kölcsön is adna.

Köszönettel: Mécs László

Ha segíteni szeretnél írj ide:  siturazok@googlegroups.com