, , ,

freeride

Itt az Andokban nem nagyon vannak menedékházak, így hamar világossá vált, hogy be kell szereznem egy rendes sátrat, ha komolyabb sítúrákra akarok menni. Meg is jött a sátor, így számomra extra várakozás előzte meg a 6 napos magashegyi tanfolyamot, ahol nemcsak a sátram próbálhattam ki, de új mászótársakat ismerhettem meg, gyakoroltam, tanultam és átéreztem mi is az igazi “alpine style”!

Csússz tovább »

, , ,

Giccses naplemente

A harmadik napon az Argentiere síközpont parkolójában ébredtünk. A 21 éves vörös kitett magáért, mindenki kisimult vonásokkal ébredt. Az időjárás semmi jót nem ígért, így az aznapi ”combos terv” a freeride nappal összekötött 50. szezonzáró party volt. Kimerítőnek ígérkezett…

Felvonóval egészen hamar fent voltunk a Grand Montets tetején (3275 m), ahol semmit sem láttunk semerre. Sebaj – gondoltuk – csúszunk egy jót, és már ugrottunk is bele a jól ismert freeride zónába, ami az Argentiere gleccser felé vezet. Jó éppen nem volt, de mondjuk csúszott. Ki-ki a maga dolga miatt aggódott, én pl. a 2 hetes fogtömésemet féltettem, hogy kirázza a pálya. Nincs min csodálkozni, hiszen a megolvadt hóban teljesen összesíelt hegyoldal éjjel úgy kifagyott, hogy Zoli vadiúj síje hámlani kezdett tőle…

A középállomáson folyt a show. DJ, zenészek (vagy inkább zenebohócok), retro síelők, medencén átcsúszás, Speedriding bemutató, kaja, sör és buli. Megnéztük, csúsztunk még pár kört a szakadó hóesésben, aztán leléptünk.
Csússz tovább »

, , , ,

Az "exit" kuloár

Sámoní, Csámoní, Csámonix, Csámonííí, Csámoniksz, esetleg Csáámoníx probálgattam tökéletesíteni a kiejtésemet, miközben a milánói autópályát elhagyva Courmayerbe érkeztünk. Ágilledömidi, Ágillledumidi, Ágiedőőmidi, Ágidömidi esetleg Ágílyedümidi? Ez lesz a jó igen Ágíllyedömidi! Megvan így fogom mondani a liftnél!

Dél körül érkeztünk meg Chamonixba, a szokásos parkolóba gurultunk. Mivel felhős, rossz idő volt így nem rohantunk fel – bár ez volt a terv, hanem szétnéztünk picit a városban, majd 15 óra körül már a teljes pack-al álltunk a Midi lift pénztáránál. Zoli természetesen hozta az idei retit, abba pakolta a több napi vízkészletét, lavinakalácsokat.
Csússz tovább »

, , ,

Hosszú, gyaloglás végig a gleccseren

Szóval a pék bunkerjában ébredtünk a 3. napon, így bőséges reggelinket Saas-Fee főutcáján fogyaszthattuk el. Tervünk is volt már persze, ami nem kevés “Mit tudunk?” kérdés elhangzása után született meg, Zoli fejében. Átsízünk Zermattba az Adlerpass hágón keresztül. Nem ismertük a lesízés útvonalát, de tudtuk, hogy sokan használják, biztos lesznek nyomok is.

Nem egy kapkodós indulás volt, így felvonózás és egy kis traverzolás után fél 11-kor értünk el a Brittanihüttéhez, ami a túra kiindulás pontja volt. A háztól kb. 200 méter szintet síeltünk lefelé az Allalingletscherre, hogy onnan már fókázva érjük el a 3789 méter magas Adlerpass-t. A gleccser végig viszonylag lapos, de mindig akad benne egy utolsó kis pukli, ahol újra erőt lehet gyűjteni. 2 óra felé érkeztünk meg a hágóba, ahol rajtunk kívül egy helyi erő volt, aki étel, ital, kesztyű nélkül jött el kirándulni.
Csússz tovább »

, , ,

Aphubel 4206m - csúcsfotó

Mivel az 1. napon nem találtuk meg az Allalin alatt 3980 méteren lévő hágóban a Rimpfisch felé vezető ereszkedő pályát, így azt csak a Britannia hüttéből tudtuk volna megközelíteni, az Alphubelre pedig a Längflue házból indul az út. Mi pont a kettő között félúton, a 3440 méter magasan lévő Mittelallalin felvonóállomás faragott luxusbivak dísztermében töltöttük az éjszakát.

Végül az Alphubel mellett öntöttünk, így korán reggel, napfelkelte után rögtön lecsúsztunk a 2869 méteren lévő Längflue házhoz. Itt hátrahagytuk a retit és a felesleges cuccainkat, majd megindultunk, hogy legyűrjük a csúcsig előttünk álló 1337 méter szintkülönbséget.
Csússz tovább »

, , ,

A csúcsgerincen

Nos, igen mind az öten be fogunk férni az autóba és a felszerelés is, hangzott a biztatás péntek este még Pesten, majd szemerkélő esőben elkezdődött a kimerítő pakolás, úgy nyolc körül. 1200 km éjszakai autózás Saas Fee-ig pedig igazán semmiség, ha az „Alpok gyöngyszemé”-t körül ölelő 4000-esekre gondolunk. Természetesen az út nagyon hosszú volt és meglehetősen fárasztó, így kissé elcsigázva, de ragyogó napsütésben szálltunk ki szombaton a hegyi falu melletti parkolóban, valamivel reggel fél tíz után.

A hegyek látványa, hamar feledtette az éjszaka viszontagságait, így nem sokat teketóriáztunk, öltöztünk, nagy műgonddal összeállítottuk a „minimál felszerelést” és már szálltunk is fel az Alpin Expressre majd a Metro Alpinra, hogy elérjük a 3500-on lévő egyedülálló panorámát nyújtó Drehrestaurant Allanint és nem utolsó sorban a Metro Alpin felső felvonóházát, mely éjszakai szállásul szolgál majd (a csokoládéautomata mellett, szigorúan akklimatizációs céllal). Az étteremnél leültünk egy kávéra és persze, hogy összekovácsoljuk A tervet! Ez utóbbi kivételesen (!!) nem volt nehéz. Mivel már csak egy fél nap állt rendelkezésünkre és amúgy is a bemelegítés volt a cél kézenfekvőnek tűnt, hogy az Allalinhorn 4027-es csúcsára kapaszkodjunk fel, valamivel több mint 500 méter szintet leküzdve.
Csússz tovább »

, , ,

És jöhet a freeride

Na hol is nem jártunk még egyáltalán az Alpokban…? tettük fel a kérdést magunknak. A Silvretta csoportot már sokszor kinéztük, de leginkább a távolság miatt ez idáig nem jutottunk el oda. Mostanában – az érkező hírek hatására – sokat járt a fejemben, hogy hogyan is nézhet ki az amikor valahol 5-6 méternyi hó esik egy télen. Gondoltuk itt az alkalom utánajárni e kérdésnek.

Péntek esti indulással és egy schladmingi lakókocsis alvás közbeiktatásával 9 órakor már Partenenben voltunk. A felvonó árában benne van a busz is, ami átvisz a szellemvasútszerű alagúton, és őrült tempóval visz föl a Silvretta Stausee partjára 2000 méterre. Innen indul a sítúra. A Wiesbadener hüttébe (2443 m) vezető utat nem lehet eltéveszteni. A befagyott víztározón keresztül, motorosszán által kitaposott, oszlopokkal jelölt út visz fel a házba. A szint ugyan nem sok (400m), de viszonylag hosszú a táv, így kellett rá a jelzett 2,5 órás menetidő. 1 óra körül értünk a menedékházba, ahol nagyon gyorsan megkaptuk az első, majd második, később pedig a harmadik radlert is…
Csússz tovább »

, , , ,

monte-rosa-hutte

Szeretem mikor megkérdezi valaki március vége felé, hogy milyen volt az idei síszezon? Legtöbbször azt válaszolom, hogy az álmok még csak most kezdődnek, hiszen csak ilyenkor kezdünk túrasízni… Az előző napi beszámolóban említett szuperbivakban- ami magasabban van, mint a Kékes négyszer -alig tudtunk aludni.

Nem csak a magasság miatt fogyott el a levegő, de úgy tűnik az olasz mérnökök is csúnyán elnéztek valamit amikor a szellőztetést kitalálták egy bádogbódéban. Így legtöbben csak forgolódtunk és álmodtunk… én például két utcán szerelmeskedő leszbiről akik később villamosra szálltak és kiraboltak egy vénasszonyt. Akinek van álmoskönyve majd mesélje el ez mit jelent mert azóta is ezen töröm a fejem.
Csússz tovább »

, ,

skitour-monte-rosa

A 2010. április 27-ére rendelt terv az volt, hogy a 3625 méteren lévő Gniffetti házból felköltözünk a 4167 méteren lévő Giordano bivakházba. A bivakházról azt érdemes tudni, hogy szuperpanorámás kb. 8 személyes luxusbivak, gázrezsóval, edényekkel, papuccsal, stb., reményeink szerint épp lakatlanul.

6:30-kor keltünk, 7:30 körül indultunk, a nagy népvándorlással együtt. A Gnifetti ház teljes lakossága megindult a Monte Rosa plató irányába, hogy aztán ott ki erre, ki arra, valamelyik négyezres csúcs irányába vegye tovább útját. Mi hamar letértünk a Vincent-Pyramide és a bivakháznak helyet adó Punta Giordani közötti váll irányába. Súlyos zsákjainkat a két csúcs közötti völgyben hagyva végig sível mind az öten felrongyoltunk a Vincent-Pyramide 4215 méter magas csúcsára. Fent, a 2010-es esztendőben elkövetett első négyezresünk megmászása apropóján rövid ünnepséget tartottunk. A beszédek leginkább arról szóltak, hogy a körünkben lévő ex-szűzek (azaz első 4000-üket megmászóknak) milyen beavatási szertartásban részesülnek a hegyen lévő vénasszony termetes hátsója által…
Csússz tovább »

,

Már több éve október 23 a hivatalos szezonnyitónk. Idén Mölltal-ra esett a választás, mert ott van egy kellemes ülőlift (lehet elkényelmesedtem?) és a helyi iroda jó árat ajánlott. Most csak 2 napos bérletünk volt, így az első napon aklimatizálódás gyanánt felautóztunk a Grossglockner strasse-ra. Kellemes kilátás tárult a Pasterze gleccserre és a csúcsra, ahol éppen 12 évvel ezelőtt voltam legelőször. Sajnos a Palavicini kuloárba nem lehetett belátni, pedig az is egy lehetséges célpont…
Csússz tovább »

, ,

Reggel igazi hegyvidéki cudar időre ébredtünk a Refuge Cosmique (Kozmikus ház – 3613 m) falai közt, de a társaság szokásához híven vidám volt. Kialudtuk magunkat, nem így a mellettünk fekvő kolléga, aki előző nap elvesztette szemüvegét valahol a gleccseren és hóvakságot szenvedett. Elég rosszul nézett ki a szeme, és annak ellenére, hogy teljesen ki volt száradva nem nagyon ivott. Érdekes ez az emberi szervezet néha az agyunk olyan utasítást ad a testünknek, mintha nem akarna meggyógyulni. Mindenesetre Mi megígértük a kollégának, hogy ha iszik intézünk Neki egy nőt… (és nem Barbie-t), mire ivott egy pár kortyot és ebben a pillanatban belépett a házvezető néni közölni , hogy csak később tud érte jönni a helikopter.
Csússz tovább »

, , ,

A "bergschund" felett már nem tudtunk fókával menni

Grindelwaldból vasúttal mentünk (Borsányi Gabi, Veres Gabi, Laci és Zoli) fel a Jungfraujoch-ra (3454m). A vonat útközben az Eiger déli falánál megáll, így kiváló lehetőség volt szétnézni és megmutatni egy korábbi Eiger mászásunk ereszkedő pályáját a többieknek. Egy alagútból kell egy gleccserre leereszkedni, hogy az ember megkezdje az Eiger mászását (persze ha nem az északi falat mássza). Felértünk a TOP OF EUROPE-ra ami valójában a Jungfraujoch vasútállomás.

Csússz tovább »

, , ,

A Mont Blanc mászásunk másnapján egy rövid, könnyű túrát terveztünk az Argentiere völgybe.  A Grands Montets lift felső állomásától csúsztunk be a völgybe (Zoli, Gabi, Laci). Nekem sikerült túlvállalni magamat és egy óriásit estem, a bokám meg is húzódott. Lecsorogtam az Argentiere gleccserig a  ház alá, és ott vártam meg míg a többiek az Amethystes gleccseren felfelé másztak. Nem jutottak fel a hágóba, de egy jót síeltek búcsúzás képpen.

Csússz tovább »

, , , ,

Ebben a magasságban már nagyon lassan haladtunk

Hajnal 2-kor indultunk a Grands Mullets menedékházból (3051m), enyhe hóesésben, ködben, sötétben. A klasszikus útvonalon (PD) terveztük megmászni a Mont Blanc-t (Zoli, Gabi, Tomi, Laci).

Gyakorlatilag az egész menedékház ekkor indult, így legalább 4-5 csapat volt még ezen az útvonalon. Mivel töksötét volt, így az első 4 órában az előttünk lévő nyomon kívül semmit nem láttunk, monoton végetnemérő menetelés. Napfelkelte körül érkeztünk fel a Grand Plateau-ra, ahonnan már jól láthattuk első pihenőhelyünket a Vallot-bivakházat (4362 m).
Csússz tovább »

, , ,

Kora délelőtt érkeztünk Chamonix-ba, de az utolsó liftet sikerült csak elérnünk az Aiguille du Midi-re (3842m).  Terveink szerint a Cosmique-menedékházban 4 napot maradunk és innen próbálunk feljutni a Mont Blanc csúcsára. 4 nap hosszú idő, ezért elképzelhetetlen mennyiségű élelmet és főleg folyadékot vittünk fel magunkkal. Ám a menedékház gondnoka hamar a tudtunkra adta, hogy erről az oldlaról mászni öngyilkosság, mivel nagy volt a lavinaveszély a Mont Blanc du Tacul oldalában, amerre utunk vezette volna.
Csússz tovább »

, , ,

Sátortábor - alaptábor

Az első és eddig egyetlen sátras sítúránk Ausztriában. Két napot töltöttünk fent a Pitztal gleccser tetején, a felvonók közelében. Innen másztuk meg kétszer is a a Wildspitze csúcsát, egyszer a normál úton, második nap pedig az északi fal felöl közelítettük meg az ikercsúcsot.
Csússz tovább »