, , ,

Giccses naplemente

A harmadik napon az Argentiere síközpont parkolójában ébredtünk. A 21 éves vörös kitett magáért, mindenki kisimult vonásokkal ébredt. Az időjárás semmi jót nem ígért, így az aznapi ”combos terv” a freeride nappal összekötött 50. szezonzáró party volt. Kimerítőnek ígérkezett…

Felvonóval egészen hamar fent voltunk a Grand Montets tetején (3275 m), ahol semmit sem láttunk semerre. Sebaj – gondoltuk – csúszunk egy jót, és már ugrottunk is bele a jól ismert freeride zónába, ami az Argentiere gleccser felé vezet. Jó éppen nem volt, de mondjuk csúszott. Ki-ki a maga dolga miatt aggódott, én pl. a 2 hetes fogtömésemet féltettem, hogy kirázza a pálya. Nincs min csodálkozni, hiszen a megolvadt hóban teljesen összesíelt hegyoldal éjjel úgy kifagyott, hogy Zoli vadiúj síje hámlani kezdett tőle…

A középállomáson folyt a show. DJ, zenészek (vagy inkább zenebohócok), retro síelők, medencén átcsúszás, Speedriding bemutató, kaja, sör és buli. Megnéztük, csúsztunk még pár kört a szakadó hóesésben, aztán leléptünk.
Csússz tovább »

, , , ,

Az "exit" kuloár

Sámoní, Csámoní, Csámonix, Csámonííí, Csámoniksz, esetleg Csáámoníx probálgattam tökéletesíteni a kiejtésemet, miközben a milánói autópályát elhagyva Courmayerbe érkeztünk. Ágilledömidi, Ágillledumidi, Ágiedőőmidi, Ágidömidi esetleg Ágílyedümidi? Ez lesz a jó igen Ágíllyedömidi! Megvan így fogom mondani a liftnél!

Dél körül érkeztünk meg Chamonixba, a szokásos parkolóba gurultunk. Mivel felhős, rossz idő volt így nem rohantunk fel – bár ez volt a terv, hanem szétnéztünk picit a városban, majd 15 óra körül már a teljes pack-al álltunk a Midi lift pénztáránál. Zoli természetesen hozta az idei retit, abba pakolta a több napi vízkészletét, lavinakalácsokat.
Csússz tovább »

, , ,

Ati a hágóban

Na? Mi? Á, nem kell este kimenni…Miskolcról. ¼ 6? Jó, fél. Cuccokat tedd be, ki nem szállok ilyen hidegbe. Jú, itt minden köd, meg az egész tiszta gödör. ….60? Hm??? A parkolás, ja cetliről kedvesen, mosolygósan felolvasva a Grand Hotel (ahol mindig alszunk) mögött, de van még előtte egy öt. Ja. Jó. Ati siess, veszem a jegyet, szerelés, öltözés a liftben, ami Hrebjonok.
Csússz tovább »

, ,

Zoli és Mária

A hegymászás hajnali sport ezt már sokszor megtanultuk a csapattal. Legutóbb akkor szenvedtem miatta, amikor a Lomnici-csúcsra nem sikerült 2-kor elindulni és a másfél órás csúszásunk azt jelentette, hogy ezen a gyönyörű csúcson még nem jártam. Felvonóval kispolgári lenne.

A reggeli vizsgáimra bandukolva mindig a eszembe jutott, hogy „Körúti hajnal szörnyű fény ez”. De most ezen a húsvét hétfőn nem volt egyáltalán szörnyű a hajnal. A fényt a telihold adta, a körúti feelinget pedig az a több, mint 100 mászó aki aznap elindult a Gran Paradiso felé. A Vittoria Emanuelle II házban furán nézetek rám, amikor 5-re kértem a reggelit, és érdekes módon 5:30kor egyedüliként léptem ki a házból.
Csússz tovább »

, ,

strbsky-stit-csorba-csucs

Családtagjaink is részt vesznek sítúráinkban, akklimatizálódnak folyamatosan, így egyre korábban tudunk elindulni: 11-kor már bekuckóztunk Lacival a Grand Hotelbe – bárhol vagyunk mindig itt alszunk ugyanis. Vitorlázáshoz is sportos szél volt éjjel a Csorba-tónál, de tudtuk, hogy „lesz szél, de jó lesz”!

Reggel egy együtt ugrándozó mókus és szarka pár köszöntött minket– rögtön egy Szutyejev mesében éreztük magunkat, amit fokozott a Mlinica-völgy (Mlinická dolina) fenyveses, idilli hangulata. Egy jó óra csoszogás után az erdőt elhagyva a kép zorddá vált, fújt az erős, sarkvidéki szél, a hó csontkemény volt, még nyugodtan reggelizni sem tudtunk. A völgy végében lévő Csorbai-csúcsra (Strbsky stit – 2395m) készültünk és bár rossz idő miatt több alternatív időtöltést is kidolgoztunk fejben, nem nagyon beszéltünk ezekről, nem dolgoztuk ki részletesen „a B tervet” aznapra.
Csússz tovább »

, , ,

És jöhet a freeride

Na hol is nem jártunk még egyáltalán az Alpokban…? tettük fel a kérdést magunknak. A Silvretta csoportot már sokszor kinéztük, de leginkább a távolság miatt ez idáig nem jutottunk el oda. Mostanában – az érkező hírek hatására – sokat járt a fejemben, hogy hogyan is nézhet ki az amikor valahol 5-6 méternyi hó esik egy télen. Gondoltuk itt az alkalom utánajárni e kérdésnek.

Péntek esti indulással és egy schladmingi lakókocsis alvás közbeiktatásával 9 órakor már Partenenben voltunk. A felvonó árában benne van a busz is, ami átvisz a szellemvasútszerű alagúton, és őrült tempóval visz föl a Silvretta Stausee partjára 2000 méterre. Innen indul a sítúra. A Wiesbadener hüttébe (2443 m) vezető utat nem lehet eltéveszteni. A befagyott víztározón keresztül, motorosszán által kitaposott, oszlopokkal jelölt út visz fel a házba. A szint ugyan nem sok (400m), de viszonylag hosszú a táv, így kellett rá a jelzett 2,5 órás menetidő. 1 óra körül értünk a menedékházba, ahol nagyon gyorsan megkaptuk az első, majd második, később pedig a harmadik radlert is…
Csússz tovább »

, , , ,

Útban a hágóba, aminek nem tudjuk a nevét

Két napot töltöttünk a Magas-Tátrában az elmúlt hétvégén, s bár az eredeti tervet nem csináltuk végig – egészségügyi okok miatt – így is sikerült 3 hágót és egy csúcsot megmászni, megsíelni. A hóviszonyok egészen kiválóak, így mindenkit csak biztatni tudunk arra, hogy csatoljon és menjen, rengeteg érintetlen terep vár még arra, hogy összekarcolják a lelkes sítúrázok.

Szombaton reggel az első (8:30) siklóval mentünk fel Tarajkára, ahonnan a Nagy-Tarpataki-völgy felé vettük az irányt. 11-re elértük a Hosszú-tavi menedékházat (Zbojnicka Chata), ahol Zoli betegségére hivatkozva letáborozott, így Atival kettesben indultunk a Nem-tudjuk-a-nevét hágóba Nagy-Tarpataki-Zerge-horhosba, a Jávor-csúcs irányába. Jellemzően az egész völgy be volt már síelve, alig lehetett szűz hegyoldalakat látni. A hágóba egy szlovák csapattal érkeztünk fel, rövid barátkozás után, lecsúsztunk, hogy a jól megérdemelt kávénkat megfőzzük a völgy napos oldalán.
Csússz tovább »

, , ,

Tegnap a Magas-Tátrában jártunk, az Ótátrafüred – Téry ház – Téry-horhos – Zöld-tavi menedékház útvonalat jártuk be. A hóviszonyok nagyon jók voltak, már az alsó régióban is 40-50 cm hó van. A felsőbb régiókban még több, a hágó előtti részen kicsit soknak is éreztük, nem volt egyszerű a derékig érő hóban felmászni. A hágóból idén még nem síelt le senki – a menedékház üzemeltetői szerint!
Így idén mi nyitottuk a szerintünk legjobb sípályát a Magas-Tátrában!

Csússz tovább »

, , ,

Utam a csúcsra

A reggeli indulást 6-ra terveztük, de mivel az egész ház fél 6-kor kelt, így ez a terv hamar elillant. Atit megviselte a tegnapi napsütés, így ő nem vállalta a mászást. Mi legyen? Menjek egyedül? Igazából fel sem merült bennem, hogy ne menjek! Nem szeretek egyedül menni, de tudtam, hogy lesz még két parti az útban, így nem leszek teljesen magamra hagyva.

Ösztönzőleg hatott a helyzet, így gyorsan összekaptam magam és 7-kor, másodikként indultam el a menedékházból a beszállás felé. Előttem egy cseh páros volt, az egyikük hegyivezető, gondoltam nem is baj, ha lesz aki tapossa a nyomot felfelé. Volt még két osztrák páros akik utánam indultak, őket szerettem volna végig magam mögött tudni.
Csússz tovább »

, ,

zermatt-ski

Kedden reggel Monte Rosa túránk utolsó napjára ébredtünk a 2600 méteren lévő luxus rezidenciánkon, a zermatti fogaskerekű állomásán a Riffelbergen, amit olyan hálásan foglaltunk el az előző esti fejlámpás erőltetett menet végén. Zoli és Sanyi különösen jól ébredtek, mert ők az illatosított, padlófűtött férfiklotyót szavazták meg hálószobának, ami az ízületeknek felért egy rekreációval.

Habár nem ígérkezett különösen stresszesnek a nap, azért jóval 6.00 előtt talpon voltunk, mivel nem akartunk visszaélni a svájci vendégszeretettel, főleg, hogy senki sem invitált minket a pedáns, glancos megállóba bivakolni. Így aztán még az első „Beamte” érkezése előtt összeszedtük magunkat nehogy valaki elszámoltassa a magyar „hobó” különítményt…
Csússz tovább »

, , , ,

monte-rosa-hutte

Szeretem mikor megkérdezi valaki március vége felé, hogy milyen volt az idei síszezon? Legtöbbször azt válaszolom, hogy az álmok még csak most kezdődnek, hiszen csak ilyenkor kezdünk túrasízni… Az előző napi beszámolóban említett szuperbivakban- ami magasabban van, mint a Kékes négyszer -alig tudtunk aludni.

Nem csak a magasság miatt fogyott el a levegő, de úgy tűnik az olasz mérnökök is csúnyán elnéztek valamit amikor a szellőztetést kitalálták egy bádogbódéban. Így legtöbben csak forgolódtunk és álmodtunk… én például két utcán szerelmeskedő leszbiről akik később villamosra szálltak és kiraboltak egy vénasszonyt. Akinek van álmoskönyve majd mesélje el ez mit jelent mert azóta is ezen töröm a fejem.
Csússz tovább »

, , ,

Jössz?

Mindannyian tudjuk, hogy egy jól sikerült sítúrát összerakni nem mindig egyszerű feladat: a srácokkal időpont egyeztetés, felszerelés, időjárás, hóviszonyok, kaja, kocsi, szöszi stb. Az ördög a részletekben rejlik, és sokszor démoni erők térítenek el minket az eredeti céljainktól, ezért elhatároztuk, hogy végre utána nézünk a dolgoknak: megnézzük a Sátán kuloárt. Először lentről benézzük, majd fentről.

Szerda – Gyömbér – mindenkinek jó lehet, csak 16.30-ra az oviba kell érni. Majd Zoli lábsérülését ápolva inkább marad, Gabi jönne (mint mindig), de a meló-család duó most erősebb. Viszont, ha nem kell oviba rohanni, akkor legyen más a célpont!
Csússz tovább »

, ,

Egész szezonban a hójelentéseket néztük, az időpontotkat egyeztettük, be voltunk sózva, már az első 20 cm-es porhóban Gabival a köveket karistoltuk Nagyhideghegyen. Aztán semmi…így Laci ultimátumot adott, menni kellett, mindegy hová. Így éjfél körül bekuckóztunk (Laci és Ati) az Ótátrafüredi fogas melletti szállásunkra (éttermi terasz, padokkal), hogy a mindegyhogymi átalakuljon Zamkovského-Kis-Tarpataki völgy-Téry ház – Baranie-Sedlo- Fagyi völgy útvonallá.
Csússz tovább »

, , , ,

Libasorban haladtunk felfelé, Marci zárta a sort

A második napunkon – a Cosmiques kuloár megsíelésén felbuzdulva – Laci, Marci Zoli és Én (BG) nekivágtunk az eredeti terveink között is szereplő Gervasutti kuloárnak, ami a kuloársízők körében ”klasszikusnak” számít a régióban. A Tour Ronde nyugati oldalában lévő 45-50 fokos kuloár 300 m szintkülönbséget jelent. A kuloár gyakorlatilag a Karcsmar folyosó itteni változata. Csússz tovább »

, ,

Zoli XXL freeride

Reggel 6-kor érkeztünk a hegyi sportok Mekkájába, a bölcsőbe, a fellegvárba – Chamonixba, a Mont-Blanc lábához. A gyors focipálya méretű kipakolásunk után már mentünk is az első felvonókkal Európa második legmagasabban lévő állomására az Aguille du Midire (3842m). Felcuccoltunk a Cosmique menedékházba, hiszen itt terveztük eltölteni a következő 4 napot és rövid pihenő után indultunk is lefelé…egy 45-50 fokos kuloár felé.

Zoli standolt, hogy lejjebb ereszkedjünk, Gabi és Marci inkább sível kaszkadőrködött a sziklákon. Ereszkedés után a srácok csatoltak, én még egy kicsit lejjebb másztam és csúszás. Jó időben, napsütésben trükközhettünk flatter nélkül, egyre jobb fordulókkal a meredek lefelé. Egyre jobban belejövünk a steep skiingbe. (pláne deszkával) Benéztük a kuloár útkereszteződést (Rond), s a „lejtő” végén kerülgettük a gleccserhasdékokat majd elkezdtünk egy monoton traverzt a Midi felvonó középső állomásáig.
Csússz tovább »

, , ,

Zoli a Karcsmar-folyosó aljában

Igen sokat készültünk erre az útra. Ha az ember beüti a google-ba hogy Karcsmar-folyosó igen érdekes teljesítésekről olvashat. Vannak elrettentő cikkek, de sok olyan is akad amiből tanulni lehet. Egy bizos ez a Tárta leghosszabb kuloárja!

Végre megtanultunk korán kelni! Fél háromkor volt a találkozó (Ati, Laci és Zoli) a Sziléziai-házhoz vezető út aljánál, majd a ház parkolójába autóztunk. A 4 hete magunkkal csábított kutyus még aludt, így a mai nap nem volt kutyasétáltatás. Stabil napsütéses időt ígértek, de a kuloárban található hó és sziklaviszonyokról nem volt aktuális információnk. Igen jól haladva korán a Karcsmar folyosó bejáratánál voltunk. Szemből belenézve a Tátra leghosszabb kuloárjába az adrenalin szintünk az egekbe szökött.
Csússz tovább »

, , ,

Szép szabályos nyomok között haladtunk felfelé

Terveink szerint 2db 3000 méter feletti csúcsot szerettünk volna megmászni két nap alatt. A Schareck-re gyúrtunk elsősorban, a Mittlere Rinne-n keresztül akartuk feljutni a csúcsra. Második napra pedig a Sonnblick normál útja volt betervezve. Hamar kiderült, hogy ez nem fog menni.
Az első éjszakát a hegy lábánál található parkolóban töltöttük. -14 fokban nem egy nagy élmény kinn aludni a hóban, keveset és rosszul aludtunk, ennek megfelelően már reggel módosítottuk a tervet, aztán ez még többször változott. A Naturfreundenhaus-ba a ház üzemeltetőjének kocsija felviszi a túristákat a parkolóból, így az első 400 m szintet, mintegy 10 perc alatt teljesítettük. Bekuckóztunk a házba, majd elindultunk felfelé, de a csúcstámadásról már lemondtunk aznapra, inkább terepszemlét tartottunk a holnapi menetre. Felfelé hamar rájöttünk, hogy az 50-70 cm-es puha hóban nem fogunk tudni megmászni egy 720 méteres, 45-50° kuloárt, így újra módosítottuk a tervünket.
Csússz tovább »