Itt az Andokban nem nagyon vannak menedékházak, így hamar világossá vált, hogy be kell szereznem egy rendes sátrat, ha komolyabb sítúrákra akarok menni. Meg is jött a sátor, így számomra extra várakozás előzte meg a 6 napos magashegyi tanfolyamot, ahol nemcsak a sátram próbálhattam ki, de új mászótársakat ismerhettem meg, gyakoroltam, tanultam és átéreztem mi is az igazi “alpine style”!
A hegymászás hajnali sport ezt már sokszor megtanultuk a csapattal. Legutóbb akkor szenvedtem miatta, amikor a Lomnici-csúcsra nem sikerült 2-kor elindulni és a másfél órás csúszásunk azt jelentette, hogy ezen a gyönyörű csúcson még nem jártam. Felvonóval kispolgári lenne.
A reggeli vizsgáimra bandukolva mindig a eszembe jutott, hogy „Körúti hajnal szörnyű fény ez”. De most ezen a húsvét hétfőn nem volt egyáltalán szörnyű a hajnal. A fényt a telihold adta, a körúti feelinget pedig az a több, mint 100 mászó aki aznap elindult a Gran Paradiso felé. A Vittoria Emanuelle II házban furán nézetek rám, amikor 5-re kértem a reggelit, és érdekes módon 5:30kor egyedüliként léptem ki a házból.
Csússz tovább »
Mivel az 1. napon nem találtuk meg az Allalin alatt 3980 méteren lévő hágóban a Rimpfisch felé vezető ereszkedő pályát, így azt csak a Britannia hüttéből tudtuk volna megközelíteni, az Alphubelre pedig a Längflue házból indul az út. Mi pont a kettő között félúton, a 3440 méter magasan lévő Mittelallalin felvonóállomás faragott luxusbivak dísztermében töltöttük az éjszakát.
Végül az Alphubel mellett öntöttünk, így korán reggel, napfelkelte után rögtön lecsúsztunk a 2869 méteren lévő Längflue házhoz. Itt hátrahagytuk a retit és a felesleges cuccainkat, majd megindultunk, hogy legyűrjük a csúcsig előttünk álló 1337 méter szintkülönbséget.
Csússz tovább »
Nos, igen mind az öten be fogunk férni az autóba és a felszerelés is, hangzott a biztatás péntek este még Pesten, majd szemerkélő esőben elkezdődött a kimerítő pakolás, úgy nyolc körül. 1200 km éjszakai autózás Saas Fee-ig pedig igazán semmiség, ha az „Alpok gyöngyszemé”-t körül ölelő 4000-esekre gondolunk. Természetesen az út nagyon hosszú volt és meglehetősen fárasztó, így kissé elcsigázva, de ragyogó napsütésben szálltunk ki szombaton a hegyi falu melletti parkolóban, valamivel reggel fél tíz után.
A hegyek látványa, hamar feledtette az éjszaka viszontagságait, így nem sokat teketóriáztunk, öltöztünk, nagy műgonddal összeállítottuk a „minimál felszerelést” és már szálltunk is fel az Alpin Expressre majd a Metro Alpinra, hogy elérjük a 3500-on lévő egyedülálló panorámát nyújtó Drehrestaurant Allanint és nem utolsó sorban a Metro Alpin felső felvonóházát, mely éjszakai szállásul szolgál majd (a csokoládéautomata mellett, szigorúan akklimatizációs céllal). Az étteremnél leültünk egy kávéra és persze, hogy összekovácsoljuk A tervet! Ez utóbbi kivételesen (!!) nem volt nehéz. Mivel már csak egy fél nap állt rendelkezésünkre és amúgy is a bemelegítés volt a cél kézenfekvőnek tűnt, hogy az Allalinhorn 4027-es csúcsára kapaszkodjunk fel, valamivel több mint 500 méter szintet leküzdve.
Csússz tovább »
Szeretem mikor megkérdezi valaki március vége felé, hogy milyen volt az idei síszezon? Legtöbbször azt válaszolom, hogy az álmok még csak most kezdődnek, hiszen csak ilyenkor kezdünk túrasízni… Az előző napi beszámolóban említett szuperbivakban- ami magasabban van, mint a Kékes négyszer -alig tudtunk aludni.
Nem csak a magasság miatt fogyott el a levegő, de úgy tűnik az olasz mérnökök is csúnyán elnéztek valamit amikor a szellőztetést kitalálták egy bádogbódéban. Így legtöbben csak forgolódtunk és álmodtunk… én például két utcán szerelmeskedő leszbiről akik később villamosra szálltak és kiraboltak egy vénasszonyt. Akinek van álmoskönyve majd mesélje el ez mit jelent mert azóta is ezen töröm a fejem.
Csússz tovább »
A 2010. április 27-ére rendelt terv az volt, hogy a 3625 méteren lévő Gniffetti házból felköltözünk a 4167 méteren lévő Giordano bivakházba. A bivakházról azt érdemes tudni, hogy szuperpanorámás kb. 8 személyes luxusbivak, gázrezsóval, edényekkel, papuccsal, stb., reményeink szerint épp lakatlanul.
6:30-kor keltünk, 7:30 körül indultunk, a nagy népvándorlással együtt. A Gnifetti ház teljes lakossága megindult a Monte Rosa plató irányába, hogy aztán ott ki erre, ki arra, valamelyik négyezres csúcs irányába vegye tovább útját. Mi hamar letértünk a Vincent-Pyramide és a bivakháznak helyet adó Punta Giordani közötti váll irányába. Súlyos zsákjainkat a két csúcs közötti völgyben hagyva végig sível mind az öten felrongyoltunk a Vincent-Pyramide 4215 méter magas csúcsára. Fent, a 2010-es esztendőben elkövetett első négyezresünk megmászása apropóján rövid ünnepséget tartottunk. A beszédek leginkább arról szóltak, hogy a körünkben lévő ex-szűzek (azaz első 4000-üket megmászóknak) milyen beavatási szertartásban részesülnek a hegyen lévő vénasszony termetes hátsója által…
Csússz tovább »
Egy nagy egymásra csodálkozásunk volt már a szezonban, mikor kimentünk Bécsbe sítúracuccokat nézni. Atti, hogy nézel ki? Zoli, hogy nézel ki? Legutóbb Gabival feszítettünk az office cuccunkban, mikor kiterítette a Monte Rosa térképet az irodája asztalán. Ahhoz vagyunk szokva, hogy időnk nagy részében csak sítúracuccban látjuk egymást. És ezt szeretnénk minél többször.
Csússz tovább »
Grindelwaldból vasúttal mentünk (Borsányi Gabi, Veres Gabi, Laci és Zoli) fel a Jungfraujoch-ra (3454m). A vonat útközben az Eiger déli falánál megáll, így kiváló lehetőség volt szétnézni és megmutatni egy korábbi Eiger mászásunk ereszkedő pályáját a többieknek. Egy alagútból kell egy gleccserre leereszkedni, hogy az ember megkezdje az Eiger mászását (persze ha nem az északi falat mássza). Felértünk a TOP OF EUROPE-ra ami valójában a Jungfraujoch vasútállomás.
A Mont Blanc mászásunk másnapján egy rövid, könnyű túrát terveztünk az Argentiere völgybe. A Grands Montets lift felső állomásától csúsztunk be a völgybe (Zoli, Gabi, Laci). Nekem sikerült túlvállalni magamat és egy óriásit estem, a bokám meg is húzódott. Lecsorogtam az Argentiere gleccserig a ház alá, és ott vártam meg míg a többiek az Amethystes gleccseren felfelé másztak. Nem jutottak fel a hágóba, de egy jót síeltek búcsúzás képpen.
Hajnal 2-kor indultunk a Grands Mullets menedékházból (3051m), enyhe hóesésben, ködben, sötétben. A klasszikus útvonalon (PD) terveztük megmászni a Mont Blanc-t (Zoli, Gabi, Tomi, Laci).
Gyakorlatilag az egész menedékház ekkor indult, így legalább 4-5 csapat volt még ezen az útvonalon. Mivel töksötét volt, így az első 4 órában az előttünk lévő nyomon kívül semmit nem láttunk, monoton végetnemérő menetelés. Napfelkelte körül érkeztünk fel a Grand Plateau-ra, ahonnan már jól láthattuk első pihenőhelyünket a Vallot-bivakházat (4362 m).
Csússz tovább »
Sámoní, Csámoní, Csámonix, Csámonííí, Csámoniksz, esetleg Csáámoníx probálgattam tökéletesíteni a kiejtésemet.
Ha az ember beüti a google-ba hogy Karcsmar-folyosó igen érdekes teljesítésekről olvashat.
A második napunkon – a Cosmiques kuloár megsíelésén felbuzdulva – Laci, Marci Zoli és Én (BG) nekivágtunk az eredeti terveink között is szereplő Gervasutti kuloárnak.
Reggel 6-kor érkeztünk a hegyi sportok Mekkájába, a bölcsőbe, a fellegvárba - Chamonixba.
Mindannyian tudjuk, hogy egy jól sikerült sítúrát összerakni nem mindig egyszerű feladat: a srácokkal időpont egyeztetés, felszerelés, időjárás, hóviszonyok, kaja, kocsi, szöszi! A reggeli vizsgáimra bandukolva mindig az eszembe jutott, hogy „Körúti hajnal szörnyű fény ez”. A szép panoráma, és a hosszú felmenet után jó érzés volt a csúcskereszten ülve megpihenni, aztán pedig lesíelni. Hajnal 2-kor indultunk a Grands Mullets menedékházból (3051m), enyhe hóesésben, ködben, sötétben.Szeretem mikor megkérdezi valaki március vége felé, hogy milyen volt az idei síszezon? Legtöbbször azt válaszolom, hogy az álmok még csak most kezdődnek!