A 4. napon az Argentiere gleccsert vettük célba. A Col du Chardonnet (3323 m) a híres Houte Route első etapjának kezdete, jártunk már itt korábban, de akkor nem jutottunk fel a hágóba. Az időjáráselőrejelzés délutánra vihart igért, így sietnünk kellett, hogy időben le tudjunk jönni a hegyről. Sajnos az első felvonóba nem fértünk be, de kárpótolt minket a 15-20 cm friss hó, ami a Grands Montets felvonó felső állomásánál fogadott minket.
Ideálisabb sítúra helyszínt nehéz elképzelni, mint a gyönyörű Argentiere-gleccser, amelynek mindkét oldalán szebbnél szebb kuloárok, hágók várják a síelőket. Csapatunk egészen a beszállásig csúszot, mejd rövid fókapakolás után elindultunk felfelé. Az út eleje egy kellemetlen, meredek lejtő, amit sível a lábunkon másztunk meg. A meredek tetejére érve mindenki egy életre megtanulta a felfelé mászás közbeni fordulók kivitelezését. A motivációt két svájci leányzó biztosította, nehogymár hamarabb felérjenek mint mi…
A hágóban erős szél fújt, így hamar összekaptuk magunkat és lesíeltünk a kiindulási ponthoz. Az idő kezdett rosszra fordulni, fekete fellegek gyülekeztek a Mont Blanc felett. És ekkor következett a túra – számomra fájó pontja – szavazásra bocsátottuk a hazamenetel kérdését. Terveink szerint még lett volna egy napunk a Paradicsomban, azonban a többség úgy döntött, hogy még aznap induljunk haza Magyarországra.
Próbáltam én mindent, könyörögtem az égieknek, hogy legyen már egy nagy és hosszú vihar – és akkor nem tudunk időben lemenni, elindulni, talán maradunk még egy napot. Az égiek segítettek is, bejött a vihar, felvonó leáll, csapat fennreked. Azonban amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan el is mentek a fellegek, így az utolsó felvonóval le tudtunk menni, összepakolni, hazaindulni. Csak én voltam csalódott, hogy lehet hazamenekülni Chamonix-ból… Lehet túratársakat kellene váltanom?