Mindannyian tudjuk, hogy egy jól sikerült sítúrát összerakni nem mindig egyszerű feladat: a srácokkal időpont egyeztetés, felszerelés, időjárás, hóviszonyok, kaja, kocsi, szöszi stb. Az ördög a részletekben rejlik, és sokszor démoni erők térítenek el minket az eredeti céljainktól, ezért elhatároztuk, hogy végre utána nézünk a dolgoknak: megnézzük a Sátán kuloárt. Először lentről benézzük, majd fentről.
Szerda – Gyömbér – mindenkinek jó lehet, csak 16.30-ra az oviba kell érni. Majd Zoli lábsérülését ápolva inkább marad, Gabi jönne (mint mindig), de a meló-család duó most erősebb. Viszont, ha nem kell oviba rohanni, akkor legyen más a célpont!

Így három óra alvás után, három negyed ötkor arra ébredünk Lacival, hogy este fagyott, az ég még csillagos, jók az előjelek. A Poprádi-tavi elektricska megállótól indultunk fél 6-kor, hogy 10 órán keresztül a civilizációból magunkat teljesen kitépve gyűjtsük az élményeket.

Az aszfaltúton lépkedve kis idő múlva már csatolhattunk és a Poprádi-tavi ház (chata Popradske pleso) mellett elsuhantunk a Menguszfalvi völgybe (Mengusovská dolina). Az elmúlt heti havazás és a meleg idő miatt a 2/3-as lavinaveszély nem volt meglepő. Az sem, hogy a völgybe érve számtalan már leszaladt lavinát vizsgálhattunk.

A napsütéses teraszunkról a Tengerszem csúcsot (Rysy) csodáltuk reggeli közben, majd a völgy vége felé haladva kerestük a kuloárunkat, hogy fél 9-kor a törmeléklejtő aljánál kezdjük a mászást. A lejött lavinák kijelölték az útvonalat. Egyik alapszabályunkat, mely szerint egy ismeretlen kuloárral ismerkedjünk, mielőtt lecsúszunk, nem tudtuk nem betartani. A kuloár fekvése kompenzálta a viszonylag késői beszállásunkat, de minimum egy ilyen sötét, árnyékos, rideg szörnyeteget vártunk.

Másfél óra alatt értük el a törmeléklejtő tetejét, majd a deszkát/atomfegyvert a hátizsákra kapva kuloárkodtunk még másfél órát a tetőig. Bár felfelé menet folyamatosan vizsgáltuk a folyosóban a hórétegeket, a hó minőségét és elég jónak találtuk, a nyeregbe érve gyorsan csatoltunk – a szokásos presszókávét most kihagytuk. A túloldalon a Mlinycka dolinában a Solisko mutatta magát, a völgybe vezető kuloár is felkerült a listára. A felső, meredek (50-55°), szűk 30 méteren flatteroltunk, majd ezután Laci elköszönt és kiváló csúszásról számolt be, míg én a kuloár felső részén a biztonságos lejövetelre szavaztam, majd néhány forduló után már a törmeléklejtő puhára olvadt, de még nem kásás pályáján verettünk le a túloldalon pöffeszkedő nyugodt sziklához, hogy elkezdjük a rituálénkat (kávépihi).

A tervet hoztuk, megveregettük saját magunk vállát, még egy órát ücsörögtünk ebben a csendes, nyugalmat sugárzó békében, vigyorogva az újdonsült ismerősünkre, a Satanov zlabra. Lecsúsztunk a törpefenyves tetejére rakódott 30 cm-es beszakadós havon, próbálgatva a splitboardos síelős technikát, majd egy pihenőnél a boulderezést. A lefelé háromszor olyan hosszúnak tűnő aszfalton sétálva találkoztunk ismét humanoidokkal.
Rájöttünk megint, hogy jó üzletet csináltunk, mikor az irodai hétköznapot cseréltük el erre a kuloáros napra. Köszönjük támogatóinak (Zsuzsi, Ági és a gyerekek) ezt az élményt!

2010. március 28.
Címkék: freeride, tátra