Ha húsvét, akkor acélváros, ha Miskolc és hosszú hétvége, akkor – nyilván – a Magas-Tátra is bejátszik. Ébredés 4-kor a lomnici felvonó parkolójában. Fasza. Elaludtunk, de csak egy órát. A vérmes terv szerint az indulás 3-kor, majd 4-kor, a valóság 4:40 lett. De semmi baj, a kocsinál nulla hó, de tőle 10 méterre már indul a hóágyúzott pálya, rajta a csoszorgó fejlámpás síhuligánok: Gabi, Laci, Zoli, Atti, meg a Szöszi (a fogyatékkal élő Barbie baba). 900 méteren van a parkoló, 2634 méteren a mászás vége, 10-re legkésőbb fent leszünk – ki sem merem mondani – Lomnicon, a csúcson. A Tátra Lomnic – Start – Encián – Lomnici nyereg – Lomnici csúcs útvonalat agyaltuk ki erre a szélcsendes, meleg, vasárnapi napra 1700 m szinttel. Sietnünk kellett, mivel a csapatunk felének a szponzorok még egy kedves kihívást találtak ki mára: ebéd a családdal, a gyerkőcökkel, Miskolcon.

Csoszorgunk fel végig a sípályán, visszanézve már csak a poprádi paneleket látnánk a hajnali szürkületben, ha nem bújtak volna egybefüggő felhőtakaró alá. Hála a hóágyúknak, meg a hajnali hidegnek itt még jól haladunk, csak egy gyors früstükre álltunk meg az Enciánon, majd egyoldalú egyezkedés a felvonókezelőkkel, melynek az eredménye, hogy csattogunk tovább, hogy fél 9-re felérjünk 2190 méterre, a Lomnici-nyeregbe. Itt egy ideig még tudunk haladni a léceinken, de csatolnunk kell és irány a napsütött puha áprilisi hó. Nagy lármával érünk a gerincre, a csúcstámadással szemben az ebéd az aduász, így Gabi és Zoli lelécel, csúsznak vissza a kocsihoz – megy velük Szöszi is.
Bánatosak és mérgesek is egyben, hiszen a csúcstól alig több, mint egy órányira visszafordulni…mindenki tudja ez milyen érzés.
Lacival jól haladunk a sziklás gerincen, majd visszaérve a hómezőre vasalunk és kezdődik a mix szakasz: hó taposás a gerincen, egy rövid kis traverz, láncos út, lépcsők, egy kis szikla, majd egy nekünk már hosszúnak tűnő meredek kuloár a csúcsig. Fentről halljuk már egy ideje a turisták hangját, de hála a puha hónak csak 11.45-kor tudunk beszélgetni velük. Élveztük az erős nap- és rivaldafényt, újdonsült fotósunkkal – Fuzik Tiborral – is váltunk pár szót (ezúton is köszönjük a képeket); kávézunk, pihenünk és benézzük a túloldali kuloárt, ahonnan egy hatfős csapat kapaszkodott felfelé, rövid tapasztalatcsere – körvonalazódik egy következő túra.
A lecsúszásunk útvonalválasztását a fenti közönség így summázta: Are you crazy or mad? De Laci a csúcson csatolt, én lemásztam kb. 20 métert és utána indult a nem éppen élménysízés. A kuloár szűk, a hó latyakos, de gyúrni kell a meredek, szűk kuloárokra, hiszen még a „nagy túra” vár ránk. Leérünk a nyeregbe, Lacit letérítem a Filmarov zlab, Téry ház pályáról és egy kis freeride után visszacsúszunk a délutánra már kövekkel és kis tavakkal megtűzdelt sípályán a kocsihoz.
Nem volt könnyű túra, de csak megmásztuk a Sztálin csúcsot, a Nagyapót!

2009. április 16.
Címkék: sítúra, tátra