, ,

Családtagjaink is részt vesznek sítúráinkban, akklimatizálódnak folyamatosan, így egyre korábban tudunk elindulni: 11-kor már bekuckóztunk Lacival a Grand Hotelbe – bárhol vagyunk mindig itt alszunk ugyanis. Vitorlázáshoz is sportos szél volt éjjel a Csorba-tónál, de tudtuk, hogy „lesz szél, de jó lesz”!

Reggel egy együtt ugrándozó mókus és szarka pár köszöntött minket– rögtön egy Szutyejev mesében éreztük magunkat, amit fokozott a Mlinica-völgy (Mlinická dolina) fenyveses, idilli hangulata. Egy jó óra csoszogás után az erdőt elhagyva a kép zorddá vált, fújt az erős, sarkvidéki szél, a hó csontkemény volt, még nyugodtan reggelizni sem tudtunk. A völgy végében lévő Csorbai-csúcsra (Strbsky stit – 2395m) készültünk és bár rossz idő miatt több alternatív időtöltést is kidolgoztunk fejben, nem nagyon beszéltünk ezekről, nem dolgoztuk ki részletesen „a B tervet” aznapra.

A komor időben a beszélgetéseink is zorddá váltak: – Max nem visszük fel a sít/snowbordot… – Én úgy nem megyek! …tehát csoszogtunk mindig egy kicsit feljebb, egy kicsit tovább a völgyben. És elértünk szép lassan a csúcs alatti kuloár alatti hólejtő alatti váll alatti lejtő alját, ahonnan már nem volt visszaút. A szél elállt, a nap melegen kezdett sütni és kb. 2 óra múlva már a csúcson vigyorogtunk, nézelődtünk. Örömünnep volt, hiszen jó pár indokunk lett volna visszafordulni, tervet módosítani, de összeszedettek voltunk, nem adtunk táptalajt a burjánzó kifogásainknak, triplán elégedettek voltunk. A szél kifújt minket, így könnyen lemondtunk a Lorenz-hágó (Bystré sedlo) útvonalba iktatásáról. Néhány jó freeride forduló után lecsúsztunk a völgyben, kávéztunk, abalakovval standoltunk, élveztük a ránk telepedő nagy mindentől mentességet.

Grand Hotel Volvo

Grand Hotel Volvo

7 óra magasságában indultunk

7 óra magasságában indultunk

mlinica-völgy-csorbai-csúcs

Az ojjektum a völgy végén - hivogató

Tele lelkesedéssel

Tele lelkesedéssel

A csúcs alatti kuloárban már minden rendben van

A csúcs alatti kuloárban már minden rendben van

A kuloár 40°-45°

A kuloár 40°-45°

strbsky-stit-csorba-csucs

Csorbai-csúcs (Strbsky stit) - 2395m

Szép kis lepel közeledik

Szép kis lepel közeledik

A Csorbai-csúcs nyugati fala is síelhető

A Csorbai-csúcs nyugati fala is síelhető

Indulás a nyugati falon lefelé

Indulás a nyugati falon lefelé

És érkezés a kis hágóba, ahol átmegyünk a déli oldalra, a kuloárba

És érkezés a kis hágóba, ahol átmegyünk a déli oldalra, a kuloárba

A kuloárban összefújt, jól tartó hó volt

A kuloárban összefújt, jól tartó hó volt

Szép kis kuloár, csak hamar vége van

Szép kis kuloár, csak hamar vége van

A Csorbai-csúcs alatti pálya

A Csorbai-csúcs alatti pálya

Coffe time!

Coffe time!

Gyakorolunk

Gyakorolunk

Szóval ott voltunk

Szóval ott voltunk

És te mit gondolsz?

  • (will not be published)