,

A hétvégén a Magas-Tátrában jártunk, a Mont-Blanc túránk előtti utolsó keményítő edzésünkön. A Karcsmar folyosót síeltük meg – erről később bővebben – valamint Zoli megmutatta a túrasízés örömeit barátnőjének. Ez tehát Judit beszámolója, élete első sítúrájáról!

Dél körül indultunk el a Sasankából a Hrebeinok-i kisvonathoz. Amikor a parkolóban pakoltunk ki a kocsiból, már éreztem, hogy itt valami nagyon nagy őrültség készül! Az emberek rövidnaciban és pólóban élvezték a gyönyörű napsütést és a tavaszt. Ehhez képest mi síléceket, síbakancsokat, hátizsákot és mindenféle, laikusnak – így nekem is – kínzószerszámnak tűnő, fém cuccokat pakoltunk ki a fűre az arra járók nem kis megrökönyödésére. A kisvonaton is mi voltunk az egyetlenek, akik ilyen szerkókkal voltak felszerelve, rajtunk kívül békés, sétálgatni készülő nénik és bácsik, illetve kis fehér kutyusok utaztak felfelé. (A fenti állomáson azért a kis fehér kutyus megkapta a trendi síruháját, nehogy megfagyjon a kis teste a +15 fokban és a szikrázó napsütésben!:))

Elindultunk a túristaúton, ahol – az én várakozásaimnak megfelelően – egy csepp hó sem volt, de Zoli hősiesen cipelte a két pár sílécet és a bakancsomat, a szembejövők pedig csodálkozó tekintettel néztek ránk, hogy ezek a hülyék meg vajon hova mennek. Egyszercsak aztán elértük a havat és Zoli felaplikálta a lábamra a túrasínek nevezett cuccot. Az addig könnyed sétának tűnő szabadidős tevékenység számomra eröltetett menetté változott! Olyan érzésem volt, mintha azt várnák tőlem, hogy 10 kilós súlyokkal a lábamon, 10 centis sarkú cipőben folytassam az utat. Majd kb. 12 perc múlva már az életemért küzdöttem! Azon törtem közben a fejem, hogy TI vajon mit élveztek ebben! Nyilván a hegyek, a havas csúcsok, a völgyek, a zúgó patak mind-mind nagyon szép, de mit ér ez, ha az ember nem kap levegőt??? És persze mindeközben már elkezdett stresszelni az a gondolat, hogy nekem itt le is kell sílenem!

Na, egy kb. 3,5 órás küzdelem árán feljutottunk a célként megjelölt házhoz (Rabló-ház), ahol Laci és Attis már pihenten vártak minket. Majd egy kis evés, ivás, ejtőzés után elindultunk lefelé, Laci és Attis egy másik úton és nyilván teljesen más tempóban, mint én Zolival. Amíg a felfelé mászás a fizikai küzdelem volt az életért, addig a lefelé a lelki! A sítudásomat nagyjából jelzi, hogy tavaly novemberben volt életemben először síléc a lábamon és ezalatt a szezon alatt egészen jól megbarátkoztam a kék pályákkal. Itt viszont minden volt, ami a kék pályákon nincs! Vizes hó, sziklák, fenyőfák, hatalmas buckák, göcsörtös nyomok! És persze én a gyök2-es sebességemmel, reszkető lábakkal. Biztos, nagyon élvezetes ilyen helyen síleni NEKTEK, én csak azt vártam, hogy élve lejussak. Amikor ez nagynehezen sikerült, akkor hulla fáradtan, könnyes szemekkel kérdeztem Zolitól: “ugye nem baj, ha én ezt nem akarom többet?”, azt kérdezte: “soha?”

Most, ahogy itt ülök a munkapadomnál és nincs egyetlen porcikám sem, ami ne sajogna, úgy érzem, hogy Laci és Attis az a két szerencsés ember, akik az egész sítúra pályafutásomat figyelemmel kísérhette és nagyon remélem, hogy Zoli akkor is fog szeretni, ha én csak annyiban leszek részese a sítúra élményeinek, hogy mindig nagyon várom haza!

3 Komment - “A sítúra nem kékpályásoknak való!”

  1. kangi

    csucsu,
    nagy király vagy hogy végigcsináltad
    sokat gondoltam rátok és nagyon büszke vagyok
    igazi k2 csaj vagy:)
    k

  2. miki

    Szerintem nem kell végítéletet mondani!
    Tavaly máj 1-én én is kivittem a barátnőm a Király-hegyre egy kétnapos telgárti és egy fél napos bánkúti sítudással – > néhány bukfenc, néhány sírás stb.
    Ennek ellenére elhatározta, hogy továbbra is akar sítúrázni (drágának tartja a síbérletet – én is :))
    Aztán az idén már a Gyömbér mélyhóban, és a Chopok eléggé olvadt hóban sem okozott neki gondot.
    Azt meg mindenki elfogadja, hogy a lyányok kicsit lassabban mennek felfelé.
    Üdv: M.

  3. erika k.

    ne add fel Judit :-) en is csak 4 eve sielek, es a 2.-ban kezdtem el turazni… bizony en is elkaromkodtam magam itt-ott 😉 mostanaban viszont allandoan nezem az idojaras jelentest, mikor lehet menni sielni es hova. konnyu lec, konnyu kotes es konnyu bakancs sokat segit :-) a tobbi meg majd jon idovel….

És te mit gondolsz?

  • (will not be published)