, ,

Kedden reggel Monte Rosa túránk utolsó napjára ébredtünk a 2600 méteren lévő luxus rezidenciánkon, a zermatti fogaskerekű állomásán a Riffelbergen, amit olyan hálásan foglaltunk el az előző esti fejlámpás erőltetett menet végén. Zoli és Sanyi különösen jól ébredtek, mert ők az illatosított, padlófűtött férfiklotyót szavazták meg hálószobának, ami az ízületeknek felért egy rekreációval.

Habár nem ígérkezett különösen stresszesnek a nap, azért jóval 6.00 előtt talpon voltunk, mivel nem akartunk visszaélni a svájci vendégszeretettel, főleg, hogy senki sem invitált minket a pedáns, glancos megállóba bivakolni. Így aztán még az első „Beamte” érkezése előtt összeszedtük magunkat nehogy valaki elszámoltassa a magyar „hobó” különítményt…

A nap egy gyors csatolással indult és hálás szívvel hagytuk magunk mögött a precíz kis bivak-szállást, hogy lesízzünk a hivatalosan már egy ideje lezárt sípályákon a Zermattal szomszédos Furi falucskába. Egyébként az előző nap váratlanul hosszúra nyúlt délutánján ide kellett volna megérkeznünk, ha nem fordulunk kényszerűen vissza a Gorner-gleccser útvesztőjéből egy kis hegymászó repetára…de ezt már elmeséltük. A munkagépekkel már alaposan megjárt, helyenként földfoltos és így eléggé technikás „pirospályán” érkeztünk meg a kora reggeli, párás, szöttyös, hóvirágos tavaszba, a Klein Matterhorn lift alsó állomására. Közben azért még Laci talált az elhagyatott pályán egy helyes, színes kis mobiltelefont, bekapcsolva, feltöltve, üzemképes állapotban. Rejtély, hogy kerülhetett a kütyü a hetek óta lezárt és kihalt sípályára… Mindenesetre lovagok voltunk, Zoli ékes angol nyelven felhívta a tulajdonos valakijét, aztán letétbe helyeztük a mobilt a felvonóállomáson. Hát ilyen, kevéssé alpesi jellegű teendőkkel szöttyögtük el a reggelt, pláne, hogy az előző napi kalandtól egységesen holtfáradt csapatunk nem igazán volt tele tervekkel és tettvággyal aznapra. Ráadásul a Matterhorn és elit haverjai körül párás, nedves fellegek gyülekeztek és az első lift is csak 9 órakor indult felfelé. Próbáltuk kicsit sportosabbra venni a figurát és bekunyerálni magunkat az alkalmazottakat szállító, korábbi bergfahrt-ra, de a helyiek nem nagyon díjazták az igyekezetünket, gondolom láttak már közelről felmálházott, borostás túrasízőt eleget.. A lelkesedésünket abszolút nem fokozta az ötven frankos one way ticket sem…mindegy, aznap mindenképp vissza kellett találnunk az olasz oldalra, vagy legalábbis a Monte Rosa határgerincére, hogy aztán eldöntsük, merről közelítjük meg a Gressoney völgyben parkoló kocsinkat.

Útban a Klein Matterhornra, a Trockener Stegnél még kényeztettük magunkat egy forró kávéval és péksütivel (mi tagadás, jólesett háromnapi hegyi bolyongás és a kotyvasztott kajáink után), aztán újabb lendülettel a Theodul-gleccsert átugorva megérkeztünk a Klein Matterhornra. Itt hosszas tanakodás kezdődött, mert a lassan javuló időjárás és a szakadozó fellegek láttán Gabiban és Zoliban feltámadt a harci kedv a 4228 m magas Castor megmászására és arra, hogy a Gressoney völgy elérése előtt begyűjtsünk még egy négyezrest, illetve ezen a hegyen keresztül vezessen az utunk. Az itinerben és az időjárásban azonban volt bizonytalanság bőven, mind a túra útvonala, mind időtartama tekintetében. Lehet ez 3 óra, de akár 6 is, meg aztán a többiek sem “haraptak” már igazán. Végül a csapat elállt a négyezres gyűjtő repetázástól és a biztonsági – de nagyon élvezetes – megoldást választottuk, azaz a csapat együtt maradt és álom havon verettünk le az olasz oldal sípályáin Cerviniába. Igazi felszabadult örömsízés koronázta meg a Monte Rosa kalandunkat! Sanyi teljes átéléssel jöhetett lefelé, mert a völgyben vette csak észre, hogy útközben leugrott a zsákjáról a szeretett, kezes kis gleccserkötele…a cucc veszteséglistára került, egyben egy találó biztos nagyon örült.

A völgyben még ki kellett találni, hogyan jutunk vissza a Gressoney Le Trinite-be Cerviniából. A nyelvi nehézségeken elakadó próbálkozásaink után aztán Gabi és Zoli zseniálisan levadászott egy élelmes olasz taxist, egy tágas kisbusszal, aki némi teátrális alkudozás után vállalta, hogy menetrenden kívül, emészthető áron átröpít minket a szomszéd völgybe, az autónkhoz. A már civilizált kényelemben töltött, csaknem 80 km-es út tulajdonképp egy nagy kerülő volt az Aosta fő-völgy érintésével. Április 27-én kora délután aztán elértünk a kocsihoz, pakolás és start haza. A romantikus Gressoney völgyben még vissza szerettük volna állítani az ízlelőbimbóinkat normál üzemmódba egy hamisítatlan olasz pizzával, de telibe kaptuk a sziesztát, amit úgy látszik az Alpokban is komolyan vesznek az olaszok, minden zárva volt. Végül sikerült egy kevésbé autentikus olasz Burger Kingben megtömni magunkat a szokásos egészséges dolgokkal, és már csak 1000 km monoton kilométer várt ránk, hogy másnap élményektől és a (megint) rövid alvástól bódult fejjel megpróbáljunk visszazsilipelni íróasztalainkhoz és jelenlétet színlelni a munka frontján…

A Monte Rosa szép élményekkel és jó idővel örvendeztetett minket, felejthetetlen napokat töltöttünk hegyein, gleccserein. Máris visszavágyunk a Dufour Spitze, a Lyskamm, a Castor, a Nordend, a Signalkuppe és a többi híresség társaságába !

zermatt-ski

A vidám csapat

klein-mattenhorn-skilift

Arra kellene mennünk

klein-mattenhorn-skilift1

De nem megyünk csak lefelé

ski-freeride

Egy kis freeride a végére

freeride-si

Ez az örömsízés

Trackbacks/Pingbacks

  1.  Zermatt, Zermatt, Zermatt | Kuloár

És te mit gondolsz?

  • (will not be published)