, ,

Várakozás a taxira, egy élesített lavinaballon, 1600m szint – 6 óra alatt, egy 3106 méteres csúcs a Hoher Sonnblick, egy kihagyott kuloár és végül egy nagy tavaszi freeride. Címszavakban ez történt csapatunkkal két hete – nézzük meg hogy mi is volt pontosan ezen a szép koratavaszi napon!

Zolival már jártunk itt tavaly, akkor ugye a Scharecket próbáltuk meg – sikertelnül. Az viszont látszott, hogy egy nagyon jó kis hely, rengetek lehetőséggel: lehet mászni 2 db 3000 m feletti csúcsot, lehet komoly kuloárokat mászni, vagy csak túrasízni gyönyörű, hóbiztos környezetben.

Szokásunkhoz híven már előző este kiautóztunk, hogy 3-4 óra alvás után 8-kor elinduljunk felfelé a parkolóból. A terv szerint a Naturfreundehaus (1596m) – Radhaus – Rojacherhütte (2718m) – Sonnblick útvonalon megyünk fel, de lefelé benézzük a Sonnblick északi falán található Nordwandrinne-t, ami egy 900 méter hosszúságú 50°-os kuloár!

A parkolóból – ahol aludtunk – még egy óra a Naturfreundehaus, de tavaly is felvitt minket a ház taxisa, így vártuk érkezését, de nem jött. Felhívtuk a házat, hogy van-e fuvar és lett is,  sajnos csak 9-kor jött értünk. Így egy jó órát még lent készültünk a kocsi mellett.

Két osztrák sítúrázó társaságában taxiztunk fel a házig, ahol csatolás, indulás, de mégsem. Zoli addig bűvészkedett valamit a lavinaballonos hátizsákjával, hogy az működésbe lépett… Ilyet még a sokat látott házvezető sem tapasztalat, hogy már a parkolóban teszteljük az ABS hátizsák áldásos működését, lehet menni szifontöltésre…

Azért fél 10 körül csak elindultunk felfelé, mert áhított célunk még igen messze volt. A hó már olvadt, a fókák így jól tapadtak, meg sem álltunk a Radhaus menedékház romos épületéig. Itt tartottunk egy rövid kis pihenőt, majd továbbindultunk.

A következő pihenő a Rojacherhütte alatt ért minket, itt már láttuk, hogy későn fogunk felérni, kuloárba nem megyünk. Éppen ezért könnyítettünk felszerelésünkön, kötelet, beülőt, vasakat, csákányokat lepakoltuk. Valószínűleg itt kellett volna balra tartanunk ahhoz, hogy a normál úton menjünk fel, de mi inkább jobbra tartottunk fel egy gerincre, így egy kissé nehezebb, technikásabb úton értünk fel a Sonnblick csúcsa alá.

Fél 4: felértünk, elfáradtunk, Zolinak a cipője feltörte a lábát. Benéztük felülről a kuloárt, az azért látszódott, hogy ezt inkább lentről végig kimászva érdemes megsíelni, a felső része közel függőleges, köves, szűk. Na majd máskor…

Pihentünk egyet a házban, megfőztük kávénkat és olyan 4 óra magasságában elindultunk lefelé. Hamar elfeledtük a hosszú menetet, a hó minősége mindenért kárpótolt minket. Eleinte átmelegedett enyhén kásás hóban verettük lefelé freeride íveinket, később ahol árnyékosabb volt a lejtő ott pedig egy vékony kifagyott réteg volt a tetején, amin könnyen karcolhattunk lefelé. Igazi élménysízés volt egészen vissza a házig.

A háztól lefelé, hol úton, hol erdőben csapattuk lefelé, nem kértünk visszataxit.

Szárnyalni fogok felfelé

Szárnyalni fogok felfelé (Zoli nem vállalta a fotózást)

Sokat lépkedtünk felfelé

Sokat lépkedtünk felfelé

Volt azért pihenő is

Volt azért pihenő is

Sonnblick sítúra

Ez a rész nem hiányzott...

sonnblick túrasí

Meleg volt

Zoli itt tudta meg, hogy nem nyert a lottón - ideges

Zoli itt tudta meg, hogy nem nyert a lottón - ideges

zittelhaus sonnblick

A Zittelhaus bejárata - csak felértünk

sonnblick snowboard

A Sonnblick Atival

sonnblick freeride

Puha mély hó

A nagy lapaj - erre kellet volna feljönni

A nagy lapaj - erre kellet volna feljönni

A panorámánk

A panorámánk

sonnblick si freeride

Freeride felülnézetből

sonnblick ski freeride

Lefelé sokkal könnyeb volt

sonnblick skialpin

GabiRide

2 Komment - “Egy majdnem kuloár – Sonnblick (3106m)”

  1. wienerwalder

    hello,

    ha minden ok, akkor en is terveznek nemsokara meg egy menetet a sonnblickre. kerdesem volna, hogy szerintetek lavinaszempontbol milyen a hegyoldal (normal fel- lemenetnel a lejtömeredekseg)? a gleccsernel lapos, azt tudom, de alatta? gondolom 2-es fokozatnal azert nagy gond nem lehet, ha az ember a nyomot követi, nem?

  2. laci

    Szia!

    Szerintem 2-es fokozatban nyugodtan mehetsz, amikor mi voltunk akkor 2-3-as volt. Végig tudtunk sível menni, egy 10 méteres részen kellet csak csatolni, de ha a normál téli úton mész, akkor ez sincs – szóval nem meredek az útvonal. Nyom pedig tuti hogy lesz sokan járnak arrafelé.

    Jó mászást!

És te mit gondolsz?

  • (will not be published)