, , ,

freeride

Itt az Andokban nem nagyon vannak menedékházak, így hamar világossá vált, hogy be kell szereznem egy rendes sátrat, ha komolyabb sítúrákra akarok menni. Meg is jött a sátor, így számomra extra várakozás előzte meg a 6 napos magashegyi tanfolyamot, ahol nemcsak a sátram próbálhattam ki, de új mászótársakat ismerhettem meg, gyakoroltam, tanultam és átéreztem mi is az igazi “alpine style”!

Csússz tovább »

laguna-del-inca1

Portillo az egyik legismertebb chilei síterep, az argentín határ közelében, egész közel az Aconcaguához. Gyönyörű fekvésű – talán az egyik legszebb ahol valaha síeltem. Itt voltunk 3 napot Luis barátommal felfedezni a hegyet.

Csússz tovább »

,

A hétvégét  „A lakókocsiban” töltöttük a családdal és igazi sítúrázós idő fogadott minket – bár pályasíztünk.  A helyi infókkal legjobban ellátott német nyugdíjas szomszéd – Manfréd – állította, hogy egész héten ez lesz! Hajrá! Így kedd este kint éjszakáztunk, hogy másnap nekiinduljunk valami szezonkezdeti átmozgató túrának. Először erre állítottuk be magunkat, mivel ez kalandosabbnak ígérkezett.

Csússz tovább »

, ,

Első idei sítúránkon – míg Zoli afrikában kereste a havat – bevettük magunkat a muraui alaptáborba, és onnan indultunk korareggel Obertauern irányába. Volt valami minimál elképzelés, hogy hova menjünk, de a fő cél csak annyi volt: másszunk egy jót! Mikor az út mellett megláttunk egy csapatot pakolászni, nem volt kérdés, hogy mi is innen indulunk felfelé.

Így kissé vakon, de elindultunk követtük a nyomokat. A hó kiváló volt, az időjárás kissé változékony – napos, felhős, néha szeles. Dél körül már a Große Kesselspitze (2.358m) csúcsa alatt álltunk, a sídepóba és indultunk lefelé. Épp nagy felhő volt, nem nagyon láttunk semmit. Nagyot síeltünk, és egy félig leégett kis házikóban ebédeltünk egy nagyot.

Jó-jó, mi legyen a délutáni program? Felfelé jövet volt egy elágazás, nézzük meg az hova vezet. Menjünk amíg kedvünk van. Továbbra sincs cél, csak egy irány: felfelé! Menjünk fel még arra a hátra, ja már ott a gerinc – oda még menjünk fel, ja csak ennyi a csúcs, akkor ott a helyünk. Így a délutánt már egy másik ismeretlen nevű 2000 méteres csúcson talált minket. Óriási volt a lecsúszás, egy majdnem eltévedéssel!

Csússz tovább »

, , ,

Giccses naplemente

A harmadik napon az Argentiere síközpont parkolójában ébredtünk. A 21 éves vörös kitett magáért, mindenki kisimult vonásokkal ébredt. Az időjárás semmi jót nem ígért, így az aznapi ”combos terv” a freeride nappal összekötött 50. szezonzáró party volt. Kimerítőnek ígérkezett…

Felvonóval egészen hamar fent voltunk a Grand Montets tetején (3275 m), ahol semmit sem láttunk semerre. Sebaj – gondoltuk – csúszunk egy jót, és már ugrottunk is bele a jól ismert freeride zónába, ami az Argentiere gleccser felé vezet. Jó éppen nem volt, de mondjuk csúszott. Ki-ki a maga dolga miatt aggódott, én pl. a 2 hetes fogtömésemet féltettem, hogy kirázza a pálya. Nincs min csodálkozni, hiszen a megolvadt hóban teljesen összesíelt hegyoldal éjjel úgy kifagyott, hogy Zoli vadiúj síje hámlani kezdett tőle…

A középállomáson folyt a show. DJ, zenészek (vagy inkább zenebohócok), retro síelők, medencén átcsúszás, Speedriding bemutató, kaja, sör és buli. Megnéztük, csúsztunk még pár kört a szakadó hóesésben, aztán leléptünk.
Csússz tovább »

, , , ,

Az "exit" kuloár

Sámoní, Csámoní, Csámonix, Csámonííí, Csámoniksz, esetleg Csáámoníx probálgattam tökéletesíteni a kiejtésemet, miközben a milánói autópályát elhagyva Courmayerbe érkeztünk. Ágilledömidi, Ágillledumidi, Ágiedőőmidi, Ágidömidi esetleg Ágílyedümidi? Ez lesz a jó igen Ágíllyedömidi! Megvan így fogom mondani a liftnél!

Dél körül érkeztünk meg Chamonixba, a szokásos parkolóba gurultunk. Mivel felhős, rossz idő volt így nem rohantunk fel – bár ez volt a terv, hanem szétnéztünk picit a városban, majd 15 óra körül már a teljes pack-al álltunk a Midi lift pénztáránál. Zoli természetesen hozta az idei retit, abba pakolta a több napi vízkészletét, lavinakalácsokat.
Csússz tovább »

,

A Tátra-csúcs (Veľká Vysoká – 2560m)

Ez az április végi hétvége, már 2 hónappal előre be volt vésve a naptárunkba. Sajnos a hegy nem fogadott minket – elromlott az idő, így módosítottuk a tervet és a Tátrába mentünk. A 3 napot kettőre faragtuk le, és első napra mindjárt be is lőttük a múltkori csúcsot, most megmásszuk!

Későn keltünk 7-kor, pedig tudtuk, megtanultuk, hogy ilyenkor már nagyon korán fel kell kelni, ha csúcsra akar érni az ember, mielőtt lefolyna alóla a hegy. Meleg volt, főleg a keleti, déli oldalak, már délelőtt is igen mélyen átkásásdotak. Sokat tanakodtunk, hogy változtassunk-e a célon, de végül kitartottunk, most megmásszuk a Tátra-csúcsot!
Csússz tovább »

Ulti körben esett szó a másnapra szerveződő Kékes-freeride-ról. Zsolti barátunk utoljára akkor állt deszkára, mikor 8 évvel ezelőtt Döméékkel csúsztunk Chopok északon, így kapva kapott az alkalmon és csatlakozott. A snowbordozás is olyan, mint a bicajozás – nem lehet elfelejteni.

Ha a szabadidő meg/le/átszervezéséről van szó Zoli a legmenőbb, de őt is meglepődött, mikor hallotta, hogy az életmódváltást és munkahelyelhagyást tervező Zsolti szabadságán küldött sms-t jó pár éve, miszerint távoli, keleti vidéken elkapta a Dengue-lázat és így nem tud hazajönni … még egy hónapig. Szívesen kezdtük volna a mobil nyomkodását.

Csússz tovább »

, ,

abs-lavina-avalanche

Magával ragad avagy van egy pillanat, ahonnan már nincs megállás? Tudod irányítani az eseményeket és minden úgy alakul, ahogy eltervezted? Az ösztöneidre hallgatsz, vagy az érzelmek felülkerekednek?

Bizonyára sokan sokszor végiggondoltuk, milyen lehet, mikor közel kerülünk Hozzá… Nézegettük a megfelelő újságok fejezeteit, olvasgattuk a könyveket, titkon még a titkos pozíciókat is kipróbáltuk. Aztán egyszer csak a régi jó ismerős IGEN-t mond és kiviszünk egy napot, hogy az elképzelésünk valóra váltsuk. Hosszú évek óta jól ismerjük egymást, sokszor találkoztunk, a lelki összhang is meg van közöttünk, de testi kapcsolatba még sosem kerültünk. Talán ezért is furcsa ez az egész, mert hiába a romantikus magas-tátrai környezet, mégis egy pár óra után érezzük, hogy talán nem kéne belemenni egy ilyen játékba.
Csússz tovább »

, , ,

Ati a hágóban

Na? Mi? Á, nem kell este kimenni…Miskolcról. ¼ 6? Jó, fél. Cuccokat tedd be, ki nem szállok ilyen hidegbe. Jú, itt minden köd, meg az egész tiszta gödör. ….60? Hm??? A parkolás, ja cetliről kedvesen, mosolygósan felolvasva a Grand Hotel (ahol mindig alszunk) mögött, de van még előtte egy öt. Ja. Jó. Ati siess, veszem a jegyet, szerelés, öltözés a liftben, ami Hrebjonok.
Csússz tovább »

, ,

Zoli és Mária

A hegymászás hajnali sport ezt már sokszor megtanultuk a csapattal. Legutóbb akkor szenvedtem miatta, amikor a Lomnici-csúcsra nem sikerült 2-kor elindulni és a másfél órás csúszásunk azt jelentette, hogy ezen a gyönyörű csúcson még nem jártam. Felvonóval kispolgári lenne.

A reggeli vizsgáimra bandukolva mindig a eszembe jutott, hogy „Körúti hajnal szörnyű fény ez”. De most ezen a húsvét hétfőn nem volt egyáltalán szörnyű a hajnal. A fényt a telihold adta, a körúti feelinget pedig az a több, mint 100 mászó aki aznap elindult a Gran Paradiso felé. A Vittoria Emanuelle II házban furán nézetek rám, amikor 5-re kértem a reggelit, és érdekes módon 5:30kor egyedüliként léptem ki a házból.
Csússz tovább »

A 3. nap nehezen összeállt terve után a 4. napi program összeállítása sem jelentett feloldozást. Szerencsére előző este Zoli lekéste a vonatot Zermattban, így már csak Saas Fee lehetett a kiindulási pont. Az idő bizonytalan ill. biztos rossz, fáradtak vagyunk, lentről indulunk, késő is feküdtünk, a felvonó leghamarabb 8.30-kor indul fel…ráadásul „az elkészült anyagok minősége nem megfelelő”.

Csússz tovább »

, , ,

Hosszú, gyaloglás végig a gleccseren

Szóval a pék bunkerjában ébredtünk a 3. napon, így bőséges reggelinket Saas-Fee főutcáján fogyaszthattuk el. Tervünk is volt már persze, ami nem kevés “Mit tudunk?” kérdés elhangzása után született meg, Zoli fejében. Átsízünk Zermattba az Adlerpass hágón keresztül. Nem ismertük a lesízés útvonalát, de tudtuk, hogy sokan használják, biztos lesznek nyomok is.

Nem egy kapkodós indulás volt, így felvonózás és egy kis traverzolás után fél 11-kor értünk el a Brittanihüttéhez, ami a túra kiindulás pontja volt. A háztól kb. 200 méter szintet síeltünk lefelé az Allalingletscherre, hogy onnan már fókázva érjük el a 3789 méter magas Adlerpass-t. A gleccser végig viszonylag lapos, de mindig akad benne egy utolsó kis pukli, ahol újra erőt lehet gyűjteni. 2 óra felé érkeztünk meg a hágóba, ahol rajtunk kívül egy helyi erő volt, aki étel, ital, kesztyű nélkül jött el kirándulni.
Csússz tovább »

, , ,

Aphubel 4206m - csúcsfotó

Mivel az 1. napon nem találtuk meg az Allalin alatt 3980 méteren lévő hágóban a Rimpfisch felé vezető ereszkedő pályát, így azt csak a Britannia hüttéből tudtuk volna megközelíteni, az Alphubelre pedig a Längflue házból indul az út. Mi pont a kettő között félúton, a 3440 méter magasan lévő Mittelallalin felvonóállomás faragott luxusbivak dísztermében töltöttük az éjszakát.

Végül az Alphubel mellett öntöttünk, így korán reggel, napfelkelte után rögtön lecsúsztunk a 2869 méteren lévő Längflue házhoz. Itt hátrahagytuk a retit és a felesleges cuccainkat, majd megindultunk, hogy legyűrjük a csúcsig előttünk álló 1337 méter szintkülönbséget.
Csússz tovább »

, , ,

A csúcsgerincen

Nos, igen mind az öten be fogunk férni az autóba és a felszerelés is, hangzott a biztatás péntek este még Pesten, majd szemerkélő esőben elkezdődött a kimerítő pakolás, úgy nyolc körül. 1200 km éjszakai autózás Saas Fee-ig pedig igazán semmiség, ha az „Alpok gyöngyszemé”-t körül ölelő 4000-esekre gondolunk. Természetesen az út nagyon hosszú volt és meglehetősen fárasztó, így kissé elcsigázva, de ragyogó napsütésben szálltunk ki szombaton a hegyi falu melletti parkolóban, valamivel reggel fél tíz után.

A hegyek látványa, hamar feledtette az éjszaka viszontagságait, így nem sokat teketóriáztunk, öltöztünk, nagy műgonddal összeállítottuk a „minimál felszerelést” és már szálltunk is fel az Alpin Expressre majd a Metro Alpinra, hogy elérjük a 3500-on lévő egyedülálló panorámát nyújtó Drehrestaurant Allanint és nem utolsó sorban a Metro Alpin felső felvonóházát, mely éjszakai szállásul szolgál majd (a csokoládéautomata mellett, szigorúan akklimatizációs céllal). Az étteremnél leültünk egy kávéra és persze, hogy összekovácsoljuk A tervet! Ez utóbbi kivételesen (!!) nem volt nehéz. Mivel már csak egy fél nap állt rendelkezésünkre és amúgy is a bemelegítés volt a cél kézenfekvőnek tűnt, hogy az Allalinhorn 4027-es csúcsára kapaszkodjunk fel, valamivel több mint 500 méter szintet leküzdve.
Csússz tovább »

, ,

strbsky-stit-csorba-csucs

Családtagjaink is részt vesznek sítúráinkban, akklimatizálódnak folyamatosan, így egyre korábban tudunk elindulni: 11-kor már bekuckóztunk Lacival a Grand Hotelbe – bárhol vagyunk mindig itt alszunk ugyanis. Vitorlázáshoz is sportos szél volt éjjel a Csorba-tónál, de tudtuk, hogy „lesz szél, de jó lesz”!

Reggel egy együtt ugrándozó mókus és szarka pár köszöntött minket– rögtön egy Szutyejev mesében éreztük magunkat, amit fokozott a Mlinica-völgy (Mlinická dolina) fenyveses, idilli hangulata. Egy jó óra csoszogás után az erdőt elhagyva a kép zorddá vált, fújt az erős, sarkvidéki szél, a hó csontkemény volt, még nyugodtan reggelizni sem tudtunk. A völgy végében lévő Csorbai-csúcsra (Strbsky stit – 2395m) készültünk és bár rossz idő miatt több alternatív időtöltést is kidolgoztunk fejben, nem nagyon beszéltünk ezekről, nem dolgoztuk ki részletesen „a B tervet” aznapra.
Csússz tovább »

, , ,

És jöhet a freeride

Na hol is nem jártunk még egyáltalán az Alpokban…? tettük fel a kérdést magunknak. A Silvretta csoportot már sokszor kinéztük, de leginkább a távolság miatt ez idáig nem jutottunk el oda. Mostanában – az érkező hírek hatására – sokat járt a fejemben, hogy hogyan is nézhet ki az amikor valahol 5-6 méternyi hó esik egy télen. Gondoltuk itt az alkalom utánajárni e kérdésnek.

Péntek esti indulással és egy schladmingi lakókocsis alvás közbeiktatásával 9 órakor már Partenenben voltunk. A felvonó árában benne van a busz is, ami átvisz a szellemvasútszerű alagúton, és őrült tempóval visz föl a Silvretta Stausee partjára 2000 méterre. Innen indul a sítúra. A Wiesbadener hüttébe (2443 m) vezető utat nem lehet eltéveszteni. A befagyott víztározón keresztül, motorosszán által kitaposott, oszlopokkal jelölt út visz fel a házba. A szint ugyan nem sok (400m), de viszonylag hosszú a táv, így kellett rá a jelzett 2,5 órás menetidő. 1 óra körül értünk a menedékházba, ahol nagyon gyorsan megkaptuk az első, majd második, később pedig a harmadik radlert is…
Csússz tovább »